Rólunk
Szeretetteljes, biztonságos és inspiráló környezetet teremtünk, ahol minden gyermek a saját ritmusában fejlődhet.
Maria Montessori idézetgyűjtemény
„Az oktatás helyességének egyik próbája a gyermek boldogsága.”
„A dolgok, amelyeket a gyermek lát, nem csupán emlékek maradnak; a lelke részévé válnak.”
"A függetlenség lényege az, hogy az ember képes legyen önállóan cselekedni.”
„Az életet serkenteni, de szabadon hagyni, hogy önmaga bontakozhasson ki – ez az első kötelessége a nevelőnek.”
„A környezetnek gazdagnak kell lennie olyan mozzanatokban, amelyek tevékenységre hívják és meghívják a gyermeket a saját élményeinek végrehajtására.”
„A gyermeket úgy kell tekinteni, mint aki mindent magába szív a környezetéből: a világ jövője rajta múlik.”
Montessori szemlélet
A Babóca Montessori Bölcsiben a gyermekek egy előkészített, biztonságos környezetben fejlődnek.
A Montessori módszer segíti:
Az önállóság kialakulását
Gyakorlatias tevékenységek, amelyek felkészítik a gyereket az önállóságra.
A koncentráció fejlődését
A matematikai alapok tanítása és nyelvi fejlesztési foglalkozásaink támogatják a koncentráció fejlődését.
A természetes kíváncsiság kibontakozását
A felnőtt mint megfigyelő van jelen és a gyermek a saját motivációjából tanulhat.
A játékos tanulást
A játék örömén keresztül bontakozik ki a gyermek egyéni fejlődése.
A gyermekek saját tempójukban fedezhetik fel a világot, miközben tapasztalatokon keresztül tanulnak.
Játszócsoport
Szeretetteljes és inspiráló közösségi tér, ahol a gyermekek szüleikkel együtt, szabad játék és Montessori szemléletű tevékenységek során fedezhetik fel a világot.
Balogh Ágnes
Óvodapedagógus, kisgyermeknevelő, mozgásfejlesztő szakember, alapító-vezető
Balogh Ágnes vagyok, óvodapedagógus, kisgyermeknevelő és mozgásfejlesztő szakember, három kisgyermek édesanyja.
Szentendrén élek a családommal, és több mint tíz éve foglalkozom gyerekekkel. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán végeztem
óvodapedagógus szakon, és azóta is folyamatosan bővítem tudásomat különböző továbbképzésekkel. Többek között mozgásfejlesztő
jógaoktatóként is tevékenykedem, valamint a kisgyermeknevelő képzést még a régi OKJ rendszerben szereztem meg.
A KMT Akadémián tanultam komplex mozgásfejlesztést, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy átfogó képet kapjak a gyermekek mozgásos,
értelmi és érzelmi fejlődésének összefüggéseiről.
Pályafutásom során több állami és magánintézményben dolgoztam, ahol rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, és ezekből a tapasztalatokból
alakítottam ki saját nevelési szemléletemet. E szemlélet alapján hoztam létre a Babóca Montessori Családi Bölcsődét és Miniovit,
amelyben a gyermekek szeretetteljes, biztonságos és inspiráló környezetben fejlődhetnek.
Számomra a gyermekekkel való munka nem csupán hivatás, hanem szívből fakadó elhivatottság. Hiszem, hogy minden gyermek egyedi,
és bennük rejlik a jövőnk. Ahogy Mária Montessori is mondta:
„A gyermekek emberi lények, akik tiszteletet érdemelnek – fölöttünk állnak ártatlanságuk és jövőjük nagyobb lehetőségei miatt.”
Ez az idézet tökéletesen kifejezi azt, amit a gyerekekről és nevelésükről gondolok: minden nap tanulok tőlük, és az ő kíváncsiságuk,
örömük és fejlődésük ad értelmet a munkámnak.
Gőcze Dorka
Szolgáltatás nyújtó
Gőcze Dorka vagyok, egy iskolás és egy óvodás éves kislány édesanyja, szűk családommal Szentendrén élünk.
Szállodaipari főiskolai végzettségem és több éves szálláshely vezetői tapasztalatom ellenére mindig is vonzott a gyermekek világa. Nagybátyám már 3 éves koromban „Dorka néninek” becézett, mivel folyton anyukásat, bölcsis- és óvónéniset játszottam.
Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy kisebbik lányom bölcsődés korát a helyi közösségi tér változatos szülő-gyermek foglalkozásaira járva tölthettem. Itt rengeteget tanultam a 0-3 éves korosztályról és világossá vált számomra, hogy vonzom a kicsiket, bíznak bennem.
Lányom kiscsoportos óvónője lett Ági, aki az egyedülálllóan pozitív nevelői kisugárzásával és a Montessori szemlélet alkalmazásával meghozta bennem az elhatározást a hivatás váltásra, gyermekkori álmom követésére. Elvégeztem a Magyar Családi Bölcsődék Egyesületének képzését, aminek minden percét élveztem, mert éreztem, hogy megérkeztem.
2023 szeptemberében Ági vezetésével megnyitotta kapuit a Babóca Montessori Családi Bölcsőde, ahol mi ketten fogadtuk a kis Babócákat nagy-nagy szeretettel és lelkesedéssel.
Nagyon szeretek mesélni, mondókázni, énekelni, alkotni, biztos angol nyelvtudásommal pedig szívesen segítem a többnyelvű családokat.
Szeretetteljes, biztonságos, vidám légkör, igazi csodagyerekkor várja a kicsiket nálunk. Számomra pedig folyamatos szakmai fejlődési lehetőséget ad ebben a csapatban dolgozni.
Szülőtársaimnak köszönöm, hogy megtisztelnek bizalmukkal.
„A gyermekek olyanok, mint a virágok. Az egyiket sokat kell öntözni, a másikat csak ritkán szabad. Az egyik a sok napot kedveli, a másik árnyékos helyen is virágzik. Vannak könnyen alkalmazkodók és érzékenyebbek. (…) Nem erőltethetem, hogy virágozzék hamarabb a rózsa, hiszen az árvácska már rég kibújt, most már neki is itt lenne az ideje. Csak annyit tehetek, hogy megismerem őket, rájövök, hogyan érzik a legjobban magukat a kertemben, a nekik megfelelő, egyéni módon gondoskodom róluk, és gyönyörködöm bennük, ahogyan nőnek, erősödnek, kivirágoznak.”
Friedrich Fröbel
Klinkó-Szabó Kinga
Kisgyermeknevelő
Klinkó-Szabó Kinga vagyok, családommal, két gyermekemmel és férjemmel Leányfalun élünk.
Mindig is azt gondoltam, hogy szerencsés ember, aki a hivatását megtalálja az életben. Gyerekeink születése előtt huzamosabb ideig egy banki szektorhoz tartozó multinacionális cég szolgáltatóközpontjában dolgoztam Budapesten.
Miután megszülettek, pedig úgy éreztem, hogy az anyai szerepben tudok kiteljesedni igazán, ezért érdeklődésem a gyerekek világára, fejlődésére irányult, és általuk érkezett meg az ihlet és motiváció, hogy kisgyermekekkel foglalkozzak.
Rájöttem, hogy ez az irány lesz az én utam, ezért jelentkeztem főiskolára csecsemő- és kisgyermeknevelő képzésre. Közben elvégeztem a gyógypedagógiai asszisztens tanfolyamot is, mivel sajátos érdeklődés alakult ki bennem a különleges fejlődésmenetű gyermekek irányában is.
A kisgyermekkor a legérzékenyebb korszak, ami meghatározó lehet, ezért sok szeretetet, figyelmet és elfogadást igényelnek.
A családi nevelést tisztelve és kiegészítve igyekszünk segíteni őket a szociálizációban, a közös játékban és ugyanakkor az önálló felfedezésben is. Ebben a szellemben igyekszem támogatni a családokat és erősíteni a Babóca csapatát.
Gyetvai Zsanett
Csecsemő- és kisgyermeknevelő
Gyetvai Zsanett vagyok, Csecsemő és kisgyermeknevelő. Szentendrén élek, kicsivel több mint 20 éve. A csecsemők és a kisgyermekek már gyerek korom óta az életem részei. Pályafutásomat állami intézményben kezdtem, de magán bölcsődékben dolgoztam az elmúlt 6 évben. Ebben az időszakban sikerült viszonylag sok szakmai tudást és tapasztalatot szereznem, amire folyamatosan építkezem. Jelenleg az Apor Vilmos Főiskolán tanulok. Mindennapjaimat a tanulás mellett a kutyámmal töltöm.
Célom, hogy a jövőben még felkészültebb szakemberként segíthessem a gyermekek fejlődését!
Rakovszky Adrienn
Pénzügyi segítő
Két kisgyermek édesanyja vagyok, így a mindennapjaimat átszövi a gyerekekkel való foglalkozás öröme és kihívása. A kislányom is a Babóca Montessori bölcsődébe járt, így szülőként már korábban is betekintést nyertem az itt folyó szeretetteljes és szakmailag magas színvonalú munkába.
Ágit már régóta ismerem, és a bölcsőde életébe akkor kapcsolódtam be aktívabban, amikor a kislányom ide kezdett járni. Ez az élmény tovább erősítette bennem azt az érzést, hogy egy igazán különleges közösség része lehetek.
Tanulmányaimat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gazdálkodás és menedzsment szakán végeztem, és az itt megszerzett tudást a bölcsőde pénzügyi működésének támogatásában kamatoztatom.
A gyerekek szeretete számomra családi örökség is, hiszen édesanyám óvónő, így már egészen kicsi koromtól közel áll hozzám ez a világ. Éppen ezért, ha szükség van rá, örömmel segítek be a csoportok mindennapjaiba is.
Nagy öröm számomra, hogy egy ilyen támogató és inspiráló közegben lehetek jelen, és hozzájárulhatok a bölcsőde működéséhez.
Gazda Eszter
Gyógytornász-fizioterapeuta
A szülők gyakran aggódnak gyermekük mozgásfejlődése miatt. Gyógytornász-fizioterapeutaként az a célom, hogy a szülők életében a mozgásfejlődés ne csak egy modern csatatér legyen, hanem élvezzék a közös időt ebben a különleges életszakaszban.
Segítek, ha babád nem szeret hasalni, nem forog, nem kúszik, nem mászik, vagy túl gyorsan fejlődik. Nem csak megelőzéssel foglalkozom, hanem komolyabb problémák kezelésében is van tapasztalatom.
Nem ritka, hogy már 1 hónapos babát kezelek, ha ferde fejtartásról van szó.
Szeretem használni a Pfaffenrot-terápiát, a JERR-módszer alapjait, a korai fejlesztés széles tárházát, a visceralis terápiát, és a kinesiotape-et.
A szülés utáni regenerációt a Fitmummy módszer szerint végzem, akár császáros hegkezeléssel, vagus terápiával kiegészítve, mindezt a gyógytorna és manuálterápia alapjain.
Csereklye Zita
Gyógypedagógiai asszisztens, autizmus szaktanácsadó jelölt
Csereklye Zita vagyok, gyógypedagógiai asszisztens, autizmus szaktanácsadó jelölt. Autizmusban érintett szülőként és szakemberként segítem az autizmussal élő gyermekeket a közösségben való beilleszkedésben. Folyamatosan képzem magam, hogy minél több területen tudjam segíteni az érintetteket.
Nyulasi Boglárka
Gyógypedagógus (autizmus spektrum pedagógiája szakirány)
Nyulasi Bogi vagyok, három kislány édesanyja és autizmus spektrum pedagógiája szakirányos gyógypedagógus. Jelenleg a korai fejlesztés területén dolgozom, ahol a legkisebb gyermekek támogatása és a családokkal való együttműködés áll a középpontban.
Hiszek a családközpontú intervenció erejében, mert meggyőződésem, hogy a gyermek fejlődésének kulcsa a biztonságos, támogató környezet – ahol a szülők, a nevelők és a szakemberek egy közös úton haladnak.
Számomra kiemelten fontos a szakmai elhivatottság, a folyamatos önképzés. Munkám során nagy hangsúlyt fektetek a gyermekek egyéni szükségleteinek megértésére és a gyermekek személyiségének tiszteletben tartására.
Hivatásom számomra nem csupán munka, hanem mélyen emberi kapcsolódás és felelősség.
Mikor érdemes hozzám fordulni?
Elsősorban 2–6 év közötti kisgyermekek szüleinek nyújtok segítséget – különösen akkor, ha:
- gyermekének előírt gyógypedagógiai fejlesztésre van szüksége
- vagy még nem tudni, hogy a fejlődés milyen úton halad és kérdéseik merültek fel, eltérést tapasztalnak gyermekük:
- szociális viselkedésében,
- kommunikációjában (pl. nem, vagy keveset beszél),
- mozgásfejlődésében,
- kognitív működésében,
- érdeklődésében, motivációjában
- játéktevékenységeinek módjában (pl. nem játszik életkorának megfelelően).
- Tennis courts
- Indoor and outdoor basketball and netball courts
Célom minden esetben a szülői kétségek eloszlatása vagy megerősítése, biztonságos, elfogadó légkörben.
Hogyan dolgozom?
A fejlesztési folyamat egyéni igényekhez és helyzetekhez igazodik, és többféle szinten valósulhat meg:
- Szülőkonzultáció – személyes vagy online beszélgetés a felmerülő kérdésekről
- A gyermek megfigyelése csoportos helyzetben vagy kétszemélyes helyzetben
- Képességfelmérés – játékos formában, életkori sajátosságokat figyelembe véve
- Heti 1–2 alkalmas egyéni fejlesztés – vezetett játékos foglalkozás
- Home training – személyre szabott tanácsok az otthoni támogatáshoz
- Folyamatos szakmai támogatás a kisgyermeknevelőknek
Hiszem, hogy…
…minden gyermek megérdemli a megértést, az elfogadást és azt a figyelmet, amely segíti őt a saját útján.
A fejlődés nem csupán a készségek fejlesztéséről szól, hanem kapcsolódásról, biztonságról és örömteli együttlétekről.
Strenger Bernadett
Gyermekjóga oktató
Gyermekjóga oktatóként, valamint gyermek-, ifjúsági és felnőtt life coachként dolgozom, és szívügyem, hogy a gyerekek – már egészen kicsi kortól – megtapasztalhassák a mozgás, a figyelem és a belső csend örömét.
Szakmai alapomat a Jóga Móka módszertana adja, amely Csiki Mariann nevéhez kötődik. Ezt egészítettem ki különböző fontos képzésekkel, például a Hagtáltos – hangtáljóga és hangtál relaxáció gyerekeknek tanfolyammal, hogy még teljesebb, élményalapú eszköztárral támogathassam a hozzám érkező gyerekeket.
Bölcsődékben, óvodákban és iskolákban tartok foglalkozásokat, miközben kétgyermekes édesanyaként a saját, gyermekeim mindennapjai is folyamatosan inspirálnak. Hiszem, hogy a gyerekek tanítanak minket igazán jelen lenni.
A hangtálas foglalkozások különleges helyet foglalnak el a munkámban. Számomra nem csupán egy relaxációs eszközt jelentenek, hanem egy finom, mégis mélyen ható kapcsolódási formát. A rezgések segítik a feszültségek oldását, támogatják az érzelmi egyensúlyt, és természetes módon vezetik a gyerekeket – és a felnőtteket is – a belső elcsendesedés felé.
Fontos számomra a tér megteremtése is: az elrendezés, a matracok, az eszközök, az illatok és a hangszerek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy aki belép, az rögtön érezze: itt biztonságban van. Itt lehet nevetni, mozogni, lazítani, figyelni – önmagunkra és egymásra.
Munkámban a mozgás, a mese, a coaching szemlélet és a hangtálak rezgése harmonikusan kapcsolódnak össze. Küldetésem, hogy támogató, szeretetteljes térben segítsem a testi-lelki egyensúly kialakulását – kicsiknél és nagyoknál egyaránt.